Jákob csodálatos álma (1Mózes 28)

Jákob amikor csodálatos álmát látja, amikor Isten megszólítja, a Szentírás itt ismét bepillantani enged egy különleges helyzetbe, egy intimitásba. Az intimitás -furcsa paradoxon- ettől kitárulkozás lesz. Intim pillanat, egy ember álmodik... de sokszor szeretnénk tudni, mit álmodik, mi jár a fejében ennek vagy annak... mire gondol, min töri a fejét, esetleg miben mesterkedik, mit forral vagy min gyötrődik. De sokszor szeretnénk tudni máskor, hogy Isten mit gondol egy-egy dologról. Hogy kezel le egy-egy számunkra kérdéses helyzetet. Nos, íme, megadatott... Az Isten ebbe a kettős intimitásba enged bepillantani, s máris az intim, belső történések kitárulkozássá válnak, hiszen tudhatjuk, láthatjuk melyikük milyen, melyikük hogy gondolkodik.

Az Isten ezt a csodás álmot nem egy csodás embernek adja. Nem egy csodás elesett embernek, de nem is egy életerős, bátor csalónak. Az Isten most lehajol és kitárulkozik egy összetört csalónak.
nOlvassuk együtt a történetet:


Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott. Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más
ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek, azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az ÚR lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.

Mert Ilyen az Isten. Tetszik, nem tetszik, Isten ilyen.

Jákobnak abban a helyzetben amibe jutott, amibe belesodorta önmagát vagy amibe anyja Rebeka sodorta, nem sok választása volt. Nem tudott sokat kezdeni az atyai áldással ami olyan fontos volt, hogy csalni is tudott érte. Megvolt, megkapta, de boldog lett vele? Nem. Megszerezte, de védelmet jelentett ez neki? Nem. Jákod egy menekülő ember lett,
egy szánalmas menekülő, akit saját testvére üldözött, aki saját bűne elől futott, aki bizony tehetett arról a nyomorúságról amibe belekerült, s akin nem nagyon segített az atyai áldás sem, volt ugyan áldása, de nem tudott vele mit kezdeni.

Ezek belső harcok.

Milyen magabiztosan mondjuk sokszor magunkról, van gyülekezetünk. Van templomunk. Tartozunk valahova. Imádkozó emberek vagyunk, Mégis belesodródunk így vagy úgy olyan helyzetekbe amikor a belső harcok időszakába kerülünk. Belesodródunk olyan helyzetekbe, mint például egy betegség, amikor azt kérdezzük, „mért pont velem történik mindez”. Belesodródunk mert nem figyelünk, belesodródunk, mert nem veszünk komolyan isteni alapszabályokat, belesodródunk vagy belesodor esetleg más. Életkor, gazdasági helyzet, betegség, érzéketlen kívülállók. Belesodornak olyan helyzetekbe amelyekben rádöbbenünk, hogy hiába van meg mindenünk, hiába jutottunk így vagy úgy hozzá bármihez, akkor sincs semmink ami kapaszkodó lehetne, semmi ami
megoldást jelentene, eljutunk odáig, hogy tehetetlenek vagyunk Isten nélkül.

És itt jön egy érdekes pont. Elhiszed-e, hogy Isten látja mindezt? Elhiszed-e, hogy Isten tud mindenről? Tudja miben vagy vétkes és miben ártatlan, tudja, hogy hol vagy és hogy éppen mit csinálsz? Nem nehéz ezt feltételeznünk egy istenről igaz? De azt már nehéz feltételeznünk és sokszor nem is feltételezzük, hogy Isten ebben a helyzetben egészen közel akar jönni hozzánk. Beszéltem már elesett emberekkel, beszéltem összetört emberekkel. Gyakran hallottam, hogy „rajtam az Isten sem segíthet”. Gyakran láttam önigazult embereket, akik még az elesett állapotban is makacsul mondták: „De én rendszeresen jártam templomba, mért pont engem ér ez vagy az”. Gyakran láttam viszont olyan embereket is, akik már ezt sem mondták. Csak azt, hogy „Ó, én nyomorult bűnös, ki szabadít meg engem ebből a nyomorúságból”. Olyannal is beszéltem már, aki azt mondta „távol van tőlem a segítség...” De ebben a mai történetben nem látok
önigazult embert. Nem látok mást, csak menekülő, földre roskadó csalót. És megnyílik mégis az ég...

Mert az Isten ilyen. Közel van az Isten a megtört szívű emberhez.

Legyen ez az egyik első útravalótok, csak ez a mondat, csak ez az ige: Közel van az Isten a megtört szívűekhez.

Sokszor a saját belső harcainkat sem értjük. Sokszor azt sem tudjuk elmondani mi is bennünk az ami harcol, az sem tudjuk, helyes-e az amit gondolunk, amit tennénk. Sokszor nem értjük a saját belső harcainkat sem, mégis olyan biztosan foglalunk állást mások harcaiban, a politikai csatározásokban. Hogy lehet ez? Egyszerű a válasz. Ahhoz, hogy megértsük a saját belső harcainkat, nézzük mit csinálunk mások harcaival, politikai események megítélésével amiben viszont mindegyikünk olyan biztos szájjal mond ítéletet? Alapvető értékeket keresünk és azt keressük, hogy azokat az alapvető értékeket ez vagy az az ember mennyire képviseli, ez vagy az a párt mit tesz ezért. Isten ugyanígy néz
ránk. Látja a hibáinkat, látja a bűneinket, látja hogy mit teszünk rosszul, de fontos dolog számára az, hogy hogy állunk az alapvető értékekkel.

Számon tartja ő Jákob csaló voltát, hogyne, nem felejtette el. De mégis helyesen ítéli meg ezt az embert. Alapvető értékeket keres benne és azokat állítja helyre benne. Figyeljük meg ezt a beszélgetést. Mit mond isten megtört, menekülő csalónak? Hogyan állítja helyre? Először is Önmagáról beszél. Elmondja Isten, hogy kicsoda Isten. Ezt nem árt tudni válsághelyzetekben. De nézd meg hogy mondja el? Azt mondja:hogy ő az az Isten, akinek köze van Jákobhoz. Ő az az Isten akinek köze van hozzád. Biztosítja a földönfutót, hogy a föld amin fut, az övé. Egzisztenciális biztonságot jelent ki számára Isten: Gondoskodom rólad Jákob, ne aggódj. Majd mond még egy fontos dolgot: azt, hogy most futsz, mert olyan helyzetben vagy, de visszatérsz, azaz arról közöl üzenetet, hogy „helyreállítalak” Jákob. Tehát mit mond Isten? Három dolgot: közöm van hozzád, a te Istened
vagyok, - aztán: ne aggódj, mert gondoskodom rólad, - aztán: helyre foglak állítani. Ezt a három dolgot mondja. A többiről majd később, mert az már a helyreállítás része lesz.

Akármilyen válsághelyzetbe jut az életetek, akármilyen nehézségbe, ezt a három dolgot kell tudnotok Istenről: Isten a tiéd, Isten gondoskodni akar rólad akármi lesz, illetve: Isten terve a helyreállítás. Ez az Isten menetrendje. Elsősegélycsomag a bajban. Mit tesz az orvos ha elesettet lát? Odamegy, felemeli, meggyógyítja, talpra állítja. Mintegy felülről lejön, lehajol, belekarol, támogat és felemel. Csodálatos nem?

Isten az áldott orvos, ezt csinálja.

Na a következő praktikus kérdés, hogy ha valami baj van, valami gond van az életetekben, akkor hogyan tudtok valami hasonlóan megerősítőt, hasonlóan felemelőt, gyógyítót kapni Istentől?

A válasz megint egyszerű, megint alapvető: nem kell követ tenned a fejed alá, nem kell egyéb trükkökhöz folyamodnod,
nem fog az ég megnyílni valószínűleg, még létrát sem fogsz látni, mert... mert? Mert Már eljött az akit a létráról várnál. Eljött személyesen a Földre. Jézus Krisztus azért jött, hogy ne kelljen létrás csodákra várnod, ne kelljen álmokra várnod, azért jött, hogy mindezt Ő maga mondja el neked. Érted halt meg, ezért jött, tehát elmondja, hogy a „tiéd vagyok, a te Istened”, elmondja, hogy „gondoskodom rólad”, azaz: mostantól bármikor megszólítható lesz a számodra akivel beszélgethetsz, akitől tanácsot kérhetsz, harmadszor pedig: helyre akar állítani.

Hogyan sóhajtott fel Jákob mielőtt álomba szenderült volna vajon? „Ó, ha Isten eljönne hozzám és adna nekem valami megoldást, segítene”... Ádvent közeledik... ennek a kapcsán mire emlékezünk? Jézus eljövetelére. Az Ő eljövetele kapcsán arra, hogy újra visszajön, de addig is örülj annak, hogy már eljött... lejött az „égi létrán” ha úgy tetszik, megszületett egy anya méhéből és emberként itt járt-kelt, hogy megmutassa magát és félreismerhetetlenül
megmutassa, hogy ő az elérhető, megszólítható szabadító, a te szabadítód!

Végül befejezem egy érdekes, ám nem elhanyagolható momentummal. Eztén az emberi logikámmal látom így, de gondolkodjunk róla és talán meglátja más is, hogy lehet benne valami...

Jákob egy követ tett a feje alá... Ezek a csalafinta emberek azért tudtak valamit igaz? Jákob legalábbis volt annyira tudatos ember, hogy nem véletlenül tette. Nem a ruháját tette a feje alá amin tagadhatatlanul kellemesebb fekvés esett volna. Hidegek voltak az éjszakák arra felé, de lett volna akkor is egy takaró, egy ruha bármi más, csk pont nem egy kő.

De a kő valaminek a vége és valaminek a kezdete. Kővel zárják le a sírt, de követ tesznek a sírokra emlékezésül. Követ használnak oltár készítésre és ha egy helyen egy követ megfognak, valami különleges szemmel kinézik, aztán megfogják, leggyakrabban nem párnának használják, hanem például szent oszlopnak. Jákob nem egy párnányi követ tett a feje alá, azt nem
lehetett volna oszlopként felállítani. Jákob egy jókora nagy követ cipelt a feje alá különös párnának... végigaludt rajta egy kényelmetlen éjszakát, a nyaka jól elgémberedhetett attól a kőtől, de tudatosan választotta, hogy majd elég legyen csak felállítani, valami jó kis emlékoszlopként... azért választott akkorát... mert elesettségében, menekülésében, összetörtségében, tudta, AKARTA, hogy az Isten szóljon hozzá. Készült arra, hogy az Isten szóljon hozzá, VÁRTA azt, hogy az Isten szóljon hozzá. És megtörtént. Tedd ezt te is. AKARD, KÉSZÜLJ RÁ és VÁRD, hogy az Isten téged elesettet is megszólítson. Meg fogja tenni. Jákob egy szövetségre készült és hozott is magávval valamit, nem csak várt. Ő is adott. El tudod vele együtt mondani amit ő mondott? Istentől ugyanazt az oltalmat és helyreállítást fogod kapni, úgy illik, te is ajánld fel neki azt, amit Jákob tett a saját maga helyreállásáért: "Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és
békességben térek vissza apám házába, akkor az ÚR lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."

Értékeld a cikket: 
5
Average: 5 (1 vote)