Fórumhasználati Szabályok
Fórumhasználati Szabályok
A Fórumhasználati Szabályokat minden fórumozó szíves tudomására hozzuk, hogy egyetértésével elfogadjon egy mások számára is elfogadott rendet és így lehetőséget adjunk az egymást építő, személyeskedésektől mentes társalgásra.
Felekezetköziség
Az Ébredés Portál felekezetközi keresztény portál. Ez azt jelenti, hogy minden keresztény felekezet tagjait szívesen látjuk, az Ébredés Portál nem foglal állást egyetlen felekezet mellett vagy ellen sem. A fórumban moderálásra kerül minden olyan megjegyzés, amely valamely felekezetet sért, vagy valamely felekezetet egy másik rovására, elmarasztalásával a másik fölé kíván helyezni.
Felekezetfüggetlenség
Az Ébredés Portál egyetlen felekezet mellett sem kötelezi el magát, természetesen ez nem azt jelenti, hogy tagjai nem tartoznak felekezetekhez.
Személyesen felekezeteink tagjai vagyunk, azonban a Portál közösségében nem a felekezetek vannak egymással közösségben, hanem különböző felekezetű emberek, akik így Jézus Krisztusban élhetik meg a közösségüket.
Így az itt kialakult közösség nem valamiféle ökumenikus társaság, hanem közösség a Jézus Krisztusban. Ez a felekezetköziség tehát kizárólag azokra a felekezetekre vonatkozik, amelyek Jézus Krisztust Isten Fiának, Megváltónak, feltámadt Úrnak ratják, magukat keresztyénnek, azaz Krisztushoz tartozónak vallják. Mivel a kereszténység mint fogalom ezt jelenti, ezért idegen, nem kersztény vallásnak tekintjük azokat a közösségeket, amelyek ezt nem vallják Krisztusról. Idegen vallások tanítását a fórum nem hirdeti nem népszerűsíti.
Akkor regisztrálj a Fórumra, ha szeretnél rajta keresztül egy keresztény közösséghez tartozni. Ebben a közösségben megosztjuk egymással örömeinket és együtt imádkozunk egymásért nahézségek, nyomorúságok, terhek esetén. Testvérnek tekintjük egymást és törődünk egymással. Nyitottak vagyunk egymás felé és őszinték. Kerüljük a képmutatást, a gyengeségeket is lehet vállalni akár, hogy egymást felkarolhassuk Isten kegyelme által, de a képmutatás minden formáját a közösség elutasítja.
Mivel őszinte és nyitott, testvéri, baráti kapcsolatban állnak egymással a fórumozók, akkor regisztrálj, ha tudod vállalni, hogy te is ilyen leszel felénk. Legyen ennek gesztusa, hogy bemutatkozol a közösségnek, engeded, hogy ezáltal megismerjünk téged, hiszen amint belépsz, erre neked is lehetőséged lesz a fórumozók nyiltsága következtében. A regisztrációt követően egy topicban írj magadról rövid bemutatkozást, ki vagy, hogy szólíthatunk, kedves időtöltéseidet, hol élsz, stb. írd le azt a pár legfontosabb dolgot, amivel érezheti a fórumon mindenki, hogy barátsággal, szeretettel és a közösség felé őszinte szándékkal közeledsz. Ha ez elmarad, a regisztrációd megszűnik, ha nem marad el, akkor szinte órákon belül egy közösség vesz körül a szeretetével.
Ha bármilyen kérdésed, problémád van a fórummal kapcsolatban, vagy nem tudod, hol mutatkozz be, hogyan kapcsolódj be a beszélgetésekbe, írj a moderátornak, e-mailen az info[kukac]ebredes[pont]hu címre. A moderátor a segítségedre siet, hogy mielőbb egymásra találj itt a többi testvéreddel Krisztusban.
E-mail címek, weboldalak megjelenítése
E-mail címeket, Web-hivatkozásokat (linkeket) a Fórumon szövegben a moderátorral való előzetes egyeztetés után lehet megjeleníteni .
Ez azért indokolt, mert számos igei tanítású felekezet mellett -sajnos- több magát kereszténynek valló de nem igei alapon álló közösség is létezik, amelyek tanításait igyekszünk kiszűrni a Portálról, azzal, hogy nem adunk teret ezeknek a webcímeknek a megjelenésére a Fórumban.
Természetesen a moderátorral történő egyeztetés (személyes üzenetben: Barnabas-nak, vagy e-mailen az info[kukac]ebredes[pont]hu címre) nem minden esetben utasítja el a cím megjelenését, hiszen örömmel népszerűsítünk minden keresztény, igei alapon álló internetes oldalt!
A Fórumban lehetőség van akár egyeztetés nélkül Youtube vagy más tube-rendszerű link megjelenítésére, ha az nem hordoz reklámnak minősülő információt. Szintén lehetőség van megjeleníteni olyan linket, amely nem keresztény tartalmú de nem minősül reklámnak, nem keresztényellenes tanítást hirdet (pl. időjárásjelentés, életmóddal, családdal foglalkozó nem keresztény honlap, stb.)
A reklámozásról:
Reklámozásnak minősül, ha egy felhasználó saját oldalát, honlapját, termékét megjeleníti akár internetes hivatkozással, akár képen, multimédiás módszerrel (Akár mozgóképen valamely link, hivatkozás megjelenik, elhangzik). Reklámozásra az Ébredés Portál kínál felületet, lehetőséget, de ez ügyben az "Üzenet a Szerkesztőnek" menüponton keresztül kell érdeklődni!
FIGYELEM !
A fórumból azonnali, figyelmeztetés nélküli kizárás jár azért, ha a felhasználó egy közösséget, csoportot, népet kollektíven, vallási, faji, világnézeti kölönbözőségük miatt gyalázó megjegyzéssel illet, szidalmaz, illetve ha bármely másik felhasználót ilyen megközelítésből elmarasztal, megítél.
A fórumból azonnali, figyelmeztetés nélküli kirázás jár a fenti mellett (vagy azon belül) különösen a magyarságot illetve a zsidókat érintő negatív diszkriminációért, illetve ennek ellenpólusa: a zsidósággal szimpatizálók részéről mások neonácinak, fasisztának, nyilasnak és egyéb jellegzetesen zsidóellenes szervezethez, világnézethez tartozókénti becsmérlése.
A honlap KERESZTÉNY honlap, nem messiáshívő zsidó honlap, ezért kérem a fórumozókat, hogy a kereszténység és ne a zsidóság körül follyanak a beszélgetések, elkerülendő így a szélsőséges megnyilvánulásokat.
Minden itt nem szabályozott kérdésben szíves segítségedre lesz a fórumon bármelyik moderátor.
Szeretettel és tisztelettel:
A Fórum Szerkesztői



