Aranykapoccsal - rézkapoccsal

2.Móz. 26:1-14. A hajlékot tíz sátorlapból készíttesd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból és karmazsin fonálból művészi módon beleszőtt kerúbokkal készíttesd azokat! Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök legyen, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök. Egyforma legyen a mérete mindegyik sátorlapnak. Öt sátorlap legyen egymással összefűzve, a másik öt sátorlap is legyen egymással összefűzve. Azután készíttess kék bíbor-hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készíttess a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzik. Készíttess ötven hurkot az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készíttess annak a sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűznek. Egymással szemben legyenek a hurkok. Készíttess ötven aranykapcsot is, és ezekkel a kapcsokkal fűzesd egymáshoz a sátorlapokat! Így lesz a hajlék egésszé. Azután készíttess sátorlapokat kecskeszőrből, sátornak a hajlék fölé, tizenegy ilyen sátorlapot készíttess. Egy sátorlap hossza harminc könyök legyen, a sátorlap szélessége pedig négy könyök legyen. Egyforma mérete legyen a tizenegy sátorlapnak. Fűzess össze öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. A hatodik sátorlap pedig lógjon le a sátor elején. Készíttess ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzik, és ötven hurkot a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzik. Készíttess ötven rézkapcsot, és akaszd a kapcsokat a hurkokba. Így fűzd össze a sátrat, hogy egész legyen! A sátor lapjainak lelógó része, tehát a sátorlap lelógó részének a fele legyen a hajlék végein. Egy könyöknyi innen, egy könyöknyi onnan lógjon le a sátor lapjainak a hosszából, vagyis hajoljon rá a hajlék oldalaira innen is, onnan is, és fedje be azt! Készíttess még egy takarót a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből.

A Szent Sátor készítésénél Isten nem csak a Szentély belső berendezési tárgyaira, s azok üzenetére figyel, nem csak azokkal kíván üzenni, hanem legalább ennyire aprólékos a sátor külső, látszólag nem olyan lényeges alkatrészeivel kapcsolatban is. Ha elolvassuk a Szentély berendezési tárgyait és megelevenedik a szemünk előtt a csoda, az Isten jelenlétének helye, az Isten trónusa, a gyertyatartó, a kenyerek asztala, láthatjuk: itt egy különlegesen értékes kincsről van szó, amely Isten jelenlétének színtere: értékes, tiszta, kidolgozott, gyönyörű. S most az utasításokban, a leírásokban mindennek a borítása, a ponyvák következnek.

Elgondolkodtam, olvasva ezt a káprázatos leírást: milyen hihetetlen gonddal vigyázza Isten ezt a kincset. Milyen hihetetlen gondosságot ír elő. Micsoda precizitást, pontosságot. Három rétegű takaró. Nem is mindegy, milyen takarók. „A hajlékot tíz sátorlapból készíttesd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból és karmazsin fonálból művészi módon beleszőtt kerúbokkal készíttesd azokat!”
Különleges ez a takaró, ezek a sátorlapok amelyeknek közvetlen kapcsolata van a Szentéllyel, hiszen azt borítják. Sodrott lenfonálból készülnek. Három színből, kék és piros bíborból, karmazsinból. Mindhárom színnek a jelentése ismert a szimbolikában, hiszen a kék az eget, vizet, a piros a földet, a karmazsint pedig használták tisztulási rituálé, áldozatbemutatás során is, mint szín pedig a vérhez kapcsolódik. Ezekből a színekből, a magasság-mélység, az ég (menny) és föld színéből, az Isteni és az emberi közé helyezi be az áldozat színét a vér színét ebben a csodálatos szövetben Isten. A kérubok, az Isten jelenlétében levő szellemi lények, akik a bűnbeeséskor az Éden kertje bejáratánál álltak figyelmeztetve az embert a lángoló pallossal: „Ide nincs bejutás bűnnel a szívedben” most az áldozat, a véráldozat, a megtisztító áldozat színében jelennek meg a Szentély borításában. A Törvény és a kegyelem. A bűn és az áldozat. Az engedetlenség és az engesztelés. Csodálatos az isten, hogy ilyen beszédesen üzen a reménységről, a megváltásról a Szentély takarószövete által is.

Most egy kicsit „nagy ugrás” következik. Megtapasztaltad-e már az Isten jelenlétét? Voltál-e már az Isten jelenlétének a helyén, vagy úgy is feltehetném a kérdést: volt-e/van-e benned az Isten jelenlétének helye? Istennel találkozni, az Ő jelenlétébe kerülni csak a fentiek által lehet: a bűn felismerése és az Isten megtisztító kegyelme által. Azáltal, hogy a mennyei találkozik az emberivel, s e kettőt összeköti a kegyelem, a megváltás. Érezted-e ezt már belül a szívedben, hogy bár a földön élsz, mégis megérint a menny, s hogy ez mekkora hatalmas kegyelem, s milyen csodálatos áldozatot mutatott be érte Isten, hogy ez a találkozás Közte és közted létrejöhessen?
Különös, ahogy Isten az Ő jelenlétének helyét nem nyilvánosan, mindenki szeme lelőtt láthatóan teszi közszemlére, hanem egyfajta eltakart intimitásban tartja. Mintegy védi, vigyázza, őrzi. A kérubok jelenléte a Szentély takaróin szintén erről beszélnek. Takarja, félti, őrzi, vigyázza.
Arra gondoltam, amikor Istennel erről beszélgettem, hogy mennyire fontos, hogy a szentet elválasszuk a profántól. Mennyire fontos, hogy őrizzük, elkülönítsük az Istennel töltött időt és azt intimitásban tartsuk. Mennyire fontos, hogy a Bibliaolvasás csendjében intim kapcsolatban, bensőséges kapcsolatban lehessünk Istennel. Mennyire fontos, hogy amikor Isten jelenlétét keressük és Isten jelenlétében vagyunk, a szemünk ne a világ felé kalandozzon, ne a világ léptékét lássa, hanem az időtlent, az örökkévalót.
Mondd, ügyelsz-e erre a csendességedben? Ügyelsz-e erre, amikor megfogod a Bibliádat és kinyitod? Ügyelsz-e arra, hogy ne valamiféle háttérzene, háttérzaj, körülötted sürgő-forgó emberek, a hétköznap gondjai, mindennapos problémák, profán aggodalmaskodás kösse le, terelje el a figyelmedet, ügyelsz-e arra, hogy ebben a bensőséges eltakarásban legyél amikor Isten jelenlétében vagy? Őrzöd-e, elkülöníted-e ezt az időt, ezt a helyzetet, ezt a találkozást? Becsülöd-e annyira, hogy vigyázd? Értékeled-e annyira, hogy ne engedd beszennyezni, ne engedd meglopni, ne engedd, hogy préda legyen? Fontos-e annyira, hogy ne alkudj rá ne bocsásd áruba, ne tedd függővé semmitől? (Ó, de sokan mondják: most még van 10 percem Bibliát olvasni - s közben megszületett az egyezség: valami dolog 10 percet enged Istennek és az illető elfogadta. Vagy azt is gyakran lehet hallani: Most nem imádkozom, mert nem vagyok jó lelkiállapotban. Megszületett az alku és az illető nem is harcol ellene - az Istennel töltött idő rovására) Az Isten jelenlétének helyét és idejét és cselekményét így takarta el Isten, így fedte el, így borította be féltve, vigyázva az Isten, hogy ott minden a csodálatos találkozásról szóljon.

A sátorlapok másik érdekes tanítása a számomra az volt a sok közül, hogy külön-külön darabokból álltak a ponyvák amelyek a szentélyt, a Szent Sátrat befedték. Természetesen lehetőség lett volna ezeket egyben is elkészíteni, s csak összehajtani kellett volna a szétpakoláskor, de mégis az Isten jelenlétének helyét, az Istennel való találkozás helyét takaró ponyvát külön-különálló darabokból fűzték össze.
Amikor a sátorlapok összekapcsolódtak egymással, akkor fedték be a Szentélyt, akkor történt a találkozás Istennel, a Kijelentés, az Áldozat, a megtisztulás, egyszóval az, amiért maga a Sátor egyáltalán kellett. Össze kellett hogy kapcsolódjanak a külön-különálló sátorlapok.
Mindegyiknek meg volt a helye, a funkciója, önmagában egyik sem ért semmit, de együtt be tudták tölteni a feladatukat. Így van a keresztény ember és a közösség kapcsolata is. Minden tagnak egymáshoz kell kapcsolódni, önmagában a tagok egyike sem tudja betölteni a feladatát, s nincs külön álló sátorponyvadarab, amivel Istennek terve van, de együtt, az egymással kapcsolódó sátorponyvadarabok betölthetik a küldetésüket. Amikor ez az áldott összekapcsolódás megtörténik, akkor elkezdődik a szent cselekedet, az Isten jelenlétében, az Isten által és vele kapcsolatba kerülő ember által.
Ugye milyen sokszor hiányoljuk az Isten jelenlétét az életünkből, ha távol vagyunk a közösségtől? Ugye milyen gyakran hiányoljuk az Isten jelenlétét a gyülekezetekből, amikor a tagok nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz? Ugye milyen gyakran hiányzik Isten jelenléte és ereje, miközben talán nem is gondolunk rá, hogy mindez az egység hiányának a következménye, az összekapcsolódás hiányának a következménye?
S miért történhet mindez? Talán kívül vagy a közösségen? Vagy talán mással vagy összekapcsolódva nem a testvéreddel? Talán nincs köztetek kontaktus? Valóságos csoda lenne, ha így Isten jelenlétét mindnyájan megtapasztalhatnánk. S amíg nem történik meg ez az összekapcsolódás, addig a Szent Cselekmény, a Szent Jelenlét Helye szabadon van, lepheti a por, a piszok. Bizony, milyen gyakran piszkolják Istent a keresztények, a gyülekezet közösségének hiányosságai, össze nem kapcsolódása miatt...
Sokan, akik kívül maradnak a közöségből olyan értékeket látnak magukban, amelyet hiányolnak a közösségben. Sokan épp a közösségben levő -szerintük- értéktelenség miatt válnak le a közösségről. Hogy beszélnek erről a sátorlapok? Egyikük sem szebb mint a másik, de a legértékesebb bennük: a kapocs, ami színarany, ami összekapcsol sátorlapot a sátorlappal. Aranykapocs vagy rézkapocs, nem feslik, nem szakad el. Mi hát az igazi érték egy emmberben? Az, hogy tud-e egy másik emberhez kapcsolódni. Ha nem, akkor meg kell vizsgálnunk magunkban: olyan ember vagyok-e akihez egy másik ember szívesen kapcsolódik?

A harmadik gondolat, ami a Szentélyt borító sátorponyvákról tanítás lehet mindannyiunk számára az egy újabb különlegesség, egy újabb üzenet, megvizsgálni való dolog.
A sátor (tehát a díszes takaró) alapvetően három réteg ponyvával volt lefedve.
Kezdtük a díszes, ékes, gyönyörű lepellel. Erre jött egy 11 darabból álló összefűzött kecskeszőr borítás. A kecskebőr borítás után jött egy vörösre festett korbőr borítás, majd arra delfinbőrből szintén egy borítás, ezen már nem volt semmi különleges díszítés, csak pusztán a bőr, ami feltehetően az időjárási viszonyok miatt kellett hogy ellenálló legyen.
Elgondolkodtam ezen. Messziről nézve nem lehetett valami szép látvány. Látszólag egy egészen átlagos sátornak nézhetett ki, mert bár a delfinbőr nem volt különösebben gyakori mégis semmi dísz, ék nincs rajta, amitől feltűnő lett volna. Az alatta levő vörösre festett korbőr is látványosabb volt, pláne a kecskeszőrből készült szép sátorlapok, no de a legékesebb, a leglátványosabb, a leggyönyörűbb: mégis legalul volt.

Ugye mennyit változott a világ azóta? Vagy Isten ennyire más mint mi? Ennyire más az amit ő lát helyesnek, mint amit ez a világ lát helyesnek, amit Isten lát szépnek és az amit a világ lát szépnek? Ennyire más amit Isten gondol értékesnek mint az amit mi annak gondolunk?
Ebben a világban mindenki igyekszik látványossá tenni az értékeit: lássák a szép házamat, lássák az ékszeremet. Lássák, mennyire jó vagyok, lássák mennyivel különb vagyok, lássák mennyivel értékesebb vagyok, lássák mennyire jótékony vagyok, lássák mennyire különleges vagyok...
Igen, az Isten teljesen más. Isten nem azt nézi amit az emberek, ami a szem előtt van.
Milyen csodálatos az Isten. A legbelső ami szemmel szinte láthatatlan, mégis az a leggyönyörűbb. Pontosan úgy, ahogy Istennek kedves.
Nagyon kedves Igém ez:
1.Pt.3,3-4 Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ..., hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.
Bárcsak tudnánk így felépíteni saját magunkat: nem a látható értékeket emelve, nem az emberek szemének és a világ igényeinek megfelelővé formálódva, hanem belül gyűjtve kincseket, belül felékesítve magunkat.
Bárcsak tudnánk így felépíteni a közösségünket, hogy ne a csillogó-villogó alkalmakról, ünnepi pompáról, híres vendégelőadókról szóljon, hanem az elrejtett csendesség drága szépségéről, titkáról, élményéről. Bárcsak, mint külön-különálló, de mégis egymáshoz kapcsolódó, összefűzött egységként öleljük körül az Isten jelenlétének szent helyét. Olyan „sátorlapokként”, melynek legértékesebb és legellenállóbb része az, ahol összekapcsolódik egymással: bárcsak minket is ilyen aranykapcsok kapcsolnának egymáshoz, ahogy azokat a sátorlapokat. Így közösséget alkotva tudnánk betölteni a rendeltetésünket, s valósulna meg a közösségben az Isten szent jelenléte, a szent cselekmény, maga a csoda.