"Félelem nélkül szolgáljunk Neki"

Zakariás hálaéneke. Ez a hálaének azért tört fel Zakariásból, mert megértette azt, miért küldte el Isten a Megváltót. Világossá vált számára, hogy mi a Megváltó küldetése és végre alkalmassá vált arra, hogy a Megváltó előhírnökét, a gyermekét tanítsa, nevelje, formálja az életét: felismerte az Isten tervét és annak örült, hogy az Isten terve szerinti apa tud lenni, végre tisztán látja a küldetését, s elvégezheti gyermeke életében.
Isten szerinti apák, szülők vagyunk-e? Látjuk-e, hogy az élet több mint felnevelni egy gyereket, etetni és felruházni?
Gyermeket vállalni, döbbenetes, hogy mi mindenért lehet: anyagi számításból, a „szocpolért” a családi pótlékért, megélhetési forrásért, hogy munka nélkül megélhessen a sülő, hiszen az ilyen gyerekeket az utca neveli.
Sokan meghúzzák a határokat és azt mondják: ennyit elfogadok és nem többet, mert – és jönnek az indokok, amelyeket racionálisan persze meg lehet érteni, csak azt nem, hogy hogyan tudja egy ember Isten áldására azt mondani, hogy „ennyi és ne tovább” - de az élet más területein azért áldj meg Istenem.
De lehet gyermeket vállalni küldetésből is. Elfogadom az Isten áldását, alávetem magam az Ő rendelkezésének, engedelmességből. Engedelmes vagyok az áldása iránt mert az áldást küldetésért kapom: a küldetésem, hogy az életükben meglássam Isten tervét és ebben működjek közre Istennel, mintegy munkatársként.
Meglátta hát azt, hogy mi az ő szülői küldetése, s három dolgot fogalmazott meg erről: mi az ami ennyire örömmel töltötte el, mi az amiért ilyen túlcsorduló öröm volt a szívében a Megváltó eljövetelével kapcsolatban:

A cél amit látott: hogy a Megváltó azért jön el, hogy MEGSZABADÍTSON ELLENSÉGEINKTŐL, mindazok kezéből akik gyűlölnek minket...
Zakariás saját magán tapasztalta meg azt, hogy milyen ellenségről van itt szó. Mindazok kezéből akik gyűlölnek minket – fogalmaz. Ha a későbbiekben megnézzük mind Keresztelő János életét, mind Jézus életét, mindegyik harcot hirdet az ellenség ellen ám egyikük sem azt mondja, hogy ezek az ellenségek a rómaiak lennének. Egyikük sem azt mondja, hogy az ország ősi ellenségei a körülöttük élő pogányok, barbárok vagy bármiféle más külső ellenség... mindegyikük az ellenséggel való harcot így fogalmazza meg: „térjetek meg”, vagy „álljatok ellene az ördögnek” stb. Az ellenség akitől Isten megszabadít, aki legyőzetik, aki ellen harcot és győzelmet hoz a Megváltó nem kívül van, hanem – belül.
Belül van aki gyűlöl engem? Nem csak, bizonyára vannak kívül is, van haragosa szinte minden embernek, ám hogy ki mit gondol rólunk azt a legkevésbé fogja megkérdezni Jézus amikor elé kell állnom. Sokkal inkább azt mondja: valóban van aki gyűlöl és akinek a gyűlölete veszélyes lehet a lelkem számára, ám az nem kívül van, hanem belül. A harag, a gyűlölet nem akkor veszélyes, ha kívülről éri az embert... sokkal inkább akkor ha már bent van a szívünkben. Valaki vagy valami, ami gyűlöl és a gyűlöletét azzal fejezi ki, hogy nem akarja, hogy megtaláljuk Istent, nem akarja, hogy az Ő akaratát cselekedjük, nem akarja, hogy Neki engedelmeskedjünk, nem akarja, hogy Isten békessége legyen bennünk. Ő az igazi gyűlölőnk, s mint látod: nem kívülről munkálkodik, hanem belülről. Elülteti a kételyt, elülteti a bizonytalanságot, elülteti az önigazultságot a szívünkben és máris eléri az eredményét: nem tudunk örülni Isten ajándékainak, nem tudunk szabadok lenni.
Zakariás is megélte ezt: a szívében levő kételkedés nagyobb volt, mint a csoda amit látott, hogy Isten angyala örömhírt mondott neki. A kételkedés még ennél az örömhírnél is erősebb volt. Isten olyan örömöket akar adni, amelyre egész életünk során vágyunk és ami az egész életünket teljessé teszi, de nem kívülről akadályozza valami Őt, hiszen Nála senki sem hatalmasabb, hanem belülről. A kételkedés. Igen, Zakariásnak sem kívül voltak az ellenségei akik gyűlölték Zakariást, hiszen senki nem állt ott mellette aki azt tanácsolta gonoszul, hogy kételkedjen, hanem saját magában, belül volt már az ellensége – a kételkedés... A Megváltó közeledésének a híre ezért kell örömmel töltsön el. Nincs az a külső hatalom ami megállíthatná Őt. A Megváltó eljövetele ezért kell, hogy megváltoztassa az életedet: közeledik a Győztes, a Szabadító Akibe hihetsz, Aki minden kételkedés feletti valóság, Akit méltóképpen úgy várhatsz, ha a szívedből kitakarítod a kételkedést, a békétlenséget, a haragot, mindazt, ami megakadályozza, hogy Őneki otthona legyen a szíved.

A másik cél, amit látott: arra nevelni a gyermekét, hogy félelem nélkül szolgáljunk Neki, ezért küldi Isten a Megváltót, egy félelem nélküli életért félelem nélküli szolgáló életért, hogy ilyen életet éljünk.
Mire gondolsz ha azt mondom: félelem nélküli élet? Arra, hogy jó, hogy nincs háború? Arra, hogy nem kell félni azért mert a templomba jársz? Az emberek többsége azt mondja, hogy nem fél semmitől. Nincs oka rá. Ha tudnátok, hogy azok akik Istent elutasítják mennyire félelemből teszik ezt: mit szólnak az emberek? Nem megyek templomba, mert lenéznének. Nem bízom rá magamat Istenre, mert félek, hogy úgy nem tudnák megélni, ha még anyagi áldozatot is hoznék. Az Istent elutasító emberek félnek a babonáktól, nem merik rábízni magukat Istenre mert félnek, hogy nem elég jó gondviselő. Nem merik kiengedni a kezükből a gyermekük nevelését, nem mernek semmi olyat tenni, ami miatt az emberekkel szembekerülnének, ami miatt esetleg a hitük miatt nem tartanák őket normális embernek, nem mernek szembemenni a kor divatjával, mert akkor kilógnak a sorból, egyszóval azért nem követik Istent mert nem akarnak a rabjai lenni és eközben nem veszik észre, hogy az emberek elvárásainak a rabjai, a saját gondolataiknak, félelmeiknek a rabjai.
Isten elküldi a Megváltót, hogy véget érjen a félelmekhez a másoktól függéshez, az elvárásoknak való megfeleléskényszerhez való kényszeres kötődés és végre szabad lehess: szabadon szolgáld – nem az emberek elvárásait, hanem Istent. Nem a félelmeidet hanem Istent.

A harmadik cél, ami világossá vált Zakariás előtt, hogy a Megváltót azért küldi Isten, hogy szentségben és igazságban őelőtte szolgáljunk Neki életünk minden napján.
Karácsony közeledik. Ilyenkor az emberek -még az Istentől elfordultak szívében is- valamilyen szinten ott van az Isten. Legtöbbjük szívében jézuskaként, aki egy ártatlan és ártalmatlan csecsemő, nincs hatalma, nem szól bele semmibe, lehet kedvesen mosolyogni rá, nincsenek igényei, elvárásai, nem érti mi az a bűn,nem lát bele az életünkbe, stb. Ilyen „jézuskát” szeretnek az emberek elfogadni, aztán ünnepek végével túllépni rajta. A Karácsony azonban nem egy kisbabáról szól, hanem arról a csodáról, hogy Isten elküldte a Megváltót, aki hatalmas, erős, belelát az életedbe, változtatni akar rajta, Aki megszabadít, Aki győztes úr, Aki magára veszi a világ bűneit és elhordozza azt a Keresztre, Aki a halált is vállalja érted, Aki feltámad. Róla szól a Karácsony. Amint látod egy hatalmas dologról, ami több mint egy kisbaba a jászolban. Isten üdvtervéről, amely az egész emberiség sorsát érinti, a tiédet is. Nem egy két napos ünnep tehát, hanem az egész életedet érintő esemény. Ezért mondja Zakariás örvendezve, hogy a Megváltó eljövetele azért csodálatos ennyire neki, mert felszabadul arra, hogy egész életében minden napjában Isten előtt állhasson Őt szolgálva.
A Megváltó eljövetelének üzenete, hogy az egész életed megváltozzon, ne csak erre a két napra változz meg, ne csak Advent időszakára, hanem életed minden napján szabad legyél arra, hogy Isten elé állj, szabad legyél arra, hogy elkötelezd magad Isten mellett (ezt jelenti a: szolgálni)... a mindennapok elkötelezettségét. Isten mindennapi jelenlétét az életedben és az Istennel való minden napi kapcsolatot.
Szentségben és igazságban.
Gyönyörű ez a két szó. És milyen sokat mond. Szentségben és igazságban megállni őelőtte MINDEN NAP. Mert a tehetetlen mosolygó kisbaba akit a jászolban fekve az egész világ elfogad – más, mint az a Jézus akinek az útkészítője lesz Keresztelő János. Keresztelő János azt a Jézust hirdeti Aki Ő valójában: Aki lát, Aki figyel, Aki vezet, aki melléd áll a harcban, Aki belenéz szívedbe... vajon meg tudsz-e állni minden nap majd őelőtte szentségben és igazságban, hogy elmondd: Uram, így döntöttem, Uram, helyesen tettem? Uram mutass rá a fogyatkozásomra, minden egyes nap. Megállva Őelőtte. Belenézve lélekben az Ő szemeibe.

Zakariásból felszakad az örömének. Mert rájön, hogy egy csodálatos lehetőség előtt áll a világ és benne minden ember és Neki az ő gyermeke lesz az útkészítője, hirnöke. Aki a szabadítót hirdeti önmagunk bűneiből. Aki félelem nélküli életre hív el, hogy ne emberektől félve adjam fel a hitet, hanem félelem nélkül bízzam Rá magam, Rá, Aki figyeli a szívem, Rá, aki minden nap beszélgetni akar vele, Akinek minden nap számot kell adnom az életemről, a döntéseimről. Minden nap. Nem csak karácsonykor.
Ilyenkor a sztárok jótékonykodnak. Ilyenkor, ebben az időszakban odafigyelünk az éhező gyermekekre. Jézus azt várja, hogy ezt minden nap tegyem, nem csak alkalmanként. Minden nap számot adhassak: lehajoltam-e az elesetthez?
És Zakariás boldog. Boldog, mert beteljesedett a vágya: nem csak gyermeket kapott aki tovább viszi a nevét – lám, ez nem is olyan fontos már neki – hanem gyermeket kapott és küldetést kapott. És ettől a küldetéstől lesz értelme az életnek. Íme, az ő idős, öreg életének az értelme nem elszállt az évekkel, hanem most bomlik ki igazán, most teljesedik ki igazán.