Három borzasztó álom

HÁROM BORZASZTÓ ÁLOM

"Álmot láttam és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot." (Dániel 2.3.)

Azt álmodtam, hogy a pokolban vagyok. Piros tűzfény világította meg a Sátán irtózatos arcát, amint valami emelvényen elhelyezett trónuson ült. Elvetemült szellemek vették őt körül, ezek a föld minden országából és részéből jöttek el, hogy sikereikről, vagy esetleges balsikereikről beszámoljanak. Helyemről mindent megfigyelhettem anélkül, hogy engem láthattak volna. Közléseiket hallva, rémület töltött el. Éppen az egyik szellem közeledett az emelvény felé. Azonnal megsejtettem, hogy ennek különleges feladata éppen az én személyem körül lehetett, hogy reám leselkedjen és engem üldözzön. Örömmel láttam azonban, hogy a pokolbeli fenség elé félve, húzódozva közeledett, mint a kutya, amely fél a gazdája tekintetétől és verésétől.

A Sátán megszólította őt: "Rendszerint jó hírekkel jössz, mit hozol most?" "Sajnos, veszteséget kell jelentenem"
jajveszékelt a szellem, arcát kezeibe temetve. "Veszteséget??" ordított a Sátán, "megint veszteséget?" s irtózatos fenyegetést hallatott. "Hatalmas parancsolóm" mondotta a gonosz szellem, "nem én vagyok az oka! A reám bízott ember a Jézust imádók gyülekezetébe járt és ott megtért." Irtózatos átkozódás rengette meg erre a poklot, úgyhogy még az ördögöket is félelem és iszonyat szállta meg. "Ha már nem akadályozhattad meg őt abban, hogy a gyülekezetbe járjon, miért nem ringattad el őt tévhitben, hogy beérje üres formákkal és ceremóniákkal !" "Minden elkövethetőt megkíséreltem" felelte alázatosan a máskor oly gőgös szellem. "Akadályokat állítottam eléje, hogy az üzletét el ne hagyhassa; rosszulléttel akartam otthon tartani. Azt sugalmaztam neki, hogy aki ad magára valamit az nem járhat ilyen gyülekezetbe, meg hogy a kereskedésnek is árt az ilyesmi. De kisleánykája, aki vasárnapi iskolába jár, rávette őt és azóta oda jár."

"Miért nem mentél vele?" szakította félbe őt a Sátán. "Ezt is megtettem, de ott
csupa imádkozó ember volt, a prédikátor a Szentlélek erejében hirdette az igét - s hiába voltunk ott néhányan a leghatalmasabb démonok közül, tehetetlenek voltunk." "Egészen hatalmi körünkön kívül került az az ember?" kérdezte a sötétség fejedelme. "Egyelőre nem kezdhetek vele semmit. Nappal egyre az Istenben való öröméről beszél, éjjel meg álmait tölti be ez az öröm. Káromlásokat súgtam neki, éjjel álmában tisztátalan jeleneteket mutattam neki, de mindentől undorral elfordult és mindig Jézushoz fohászkodott."

Ismét kimondhatatlan káromlások hangzottak minden oldalról pokol-szerte. Mikor elül a zaj, folytatta: "Sőt ennél még rosszabb a helyzet. Másokat is hívogat a gyülekezetbe s azok bizonyságtételére megtértek." Megint irtózatoan elkáromkodta magát a vén sárkány. Mind hangosabban ordított: "Nem elég, hogy ezt az embert elveszítettük, még másokat is magával ragadjon ? Nem, ezt nem tűrhetjük ! Mit javasolsz?" "Adj időt, parancsolóm, időre van szükségem !" "Tizenkét hónapot adok neked" ordított a
Sátán. "Öt hónap elteltével idevárlak a jelentéssel, hogy ez az ember ismét a miénk. Ha nem, akkor..."
Nem hallottam mind a fenyegetéseket, mert a rémülettől felébredtem. Noha nem vagyok ideges természetű, mégis egész testemben reszkettem és hideg verejték lepett el. Miután Isten kegyelmébe ajánlottam magamat, egy óra múlva ismét elaludtam. Álmomban ismét a sötétség birodalmában találtam magamat, a gonosz szellemek között, mintegy elrejtett megfigyelője a dolgoknak. Úgy látszott,a kitűzött 12 hónap lejárt. Aggódva vártam a megrontásomra kiküldött szellem megjelenését. Éppen felemelkedett a helyéről. Sátán odakiáltott neki: "Nos, mit értél el? Mi hírt hozol? A reád bízott lelket megnyerted-e számunkra véglegesen?" "Még nem, de már van reményem!" felelte a démon. "Ugyan ! Talán elbukott?" "Nem, még nem, de az első szeretetét már elveszítette." "Nagyon jó" felelte a Sátán, "de mondd el, hogyan érted el, hadd tanuljanak a többiek is belőle."

"Először úgy látszott, hogy a közelébe se férhetek s már
kétségbeestem", felelte a démon, "attól tartottam, hogy eredményt nem érhetek el, annyira örömteli, szeretetteljes és Szentlélekkel beteljesedett volt. Hiába próbálkoztam a legkülönfélébb kísértésekkel. Egyszer azután, mikor egy lelki testvére és annak munkálkodása ellen sugalmaztam neki éppen valamit, felfigyelt." "Jó volt ! Folytasd " szólt a Sátán. "Azután ellenszenvet ébresztettem benne mindazok iránt, akik másképpen gondolkoznak, mint ő. Így most már mindegyikben hibát talál, s nagy buzgalmában a maga feje szerint munkálkodik. Most már nem vonz annyi lelket, szavai elveszítették erejüket, a habár mint azelőtt, most is olvassa a Bibliát, de az örömet, erőt, s keresztyén testvéreivel való közösségét elveszítette, pedig azelőtt imáiban mindig megemlékezett róluk." "Jól van" - mondta erre a Sátán - "jól van. Amit egy csapásra nem érhettünk el, elérjük majd lassanként. Még 12 hónapnyi időt adok. Időt és fáradságot ne kímélj, fődolog, hogy célt érjünk." A démon meghajolt.

Felébredtem. Tényleg ilyen
volna az állapotom, amint a démon ecsetelte azt? - A szobám mintha gonosz szellemekkel telt volna meg. Fennhangon az Úr Jézushoz imádkoztam. Megnyugodtam. Lelkemet újra békesség töltötte el. Ágyamban fekve csendesen imádkoztam, majd újból álomba merültem. Harmadszor is ugyanannak a pokoli jelenetnek voltam tanúja. Követei körülvették a Sátánt. Megint észrevétlenül hallgattam a lelkem megrontásáról folyó tárgyalást. Ismét megismertem a már kétízben látott démont, a Sátán trónusa előtt állt. Irtózatos káröröm villant meg tekintetében, amint teljes meggyőződéssel jelentette: "Minden rendben van, Uram, ez az ember most már teljesen a miénk." "Jól van - mondá a Sátán - hogy vitted véghez? Mondd el !"

"Már egy esztendeje jelentettem, hogy az első szeretetét elveszítette és különleges tanítások iránt kezdett érdeklődni. Szívében kevés jóindulatot táplált és testvéreivel szemben szűkkeblű lett. Sértésnek vette, ha a gyülekezetben nem az ő tetszése szerint ment minden. Ha valamiben a vezetést nem neki adták át,
sértődötten eltávozott. Úgy vélte, hogy megvan a kapcsolata Istennel, de szívében testvéreivel meghasonlott. Nagymértékben elhanyagolta a közös imádságot, így nem lelt erőt és örömet, mint azelőtt, sőt a kísértésekkel szemben elgyengült s mindinkább elvakította az önszeretet. El-el maradozott a bibliaórákról, s most már minden közössége megszakadt. A lelkek megmentésére irányuló buzgósága régen odavan, s most egy ember-baráti mozgalom iránt érdeklődik. Itt azután nagy dicsőséget arat és most tényleg..."
"Visszaesett !!!" üvöltötte ezer meg ezer hang.

"Jól van, nagyon jól van, igazatok van szolgáim", szólt a Sátán igazi ördögi nevetéssel. "Istennek is időre van szüksége a munkálkodáshoz, nekünk is a magunk munkájához." "Igen, mi is felkerekedünk és így járunk el" mondogatták a többiek. "Ha megtérnek is az emberek, mi majd visszaesésüket munkáljuk." "Csak észre ne vegyék, - tette hozzá a Sátán - válasszátok el őket a közösségtől és lelki testvéreiktől, ha már Istentől nem tudjuk elválasztani őket.
Hadd teljenek el önmagukkal, csak a maguk fáradozásait lássák. A buzgóknak mondjátok, hogy tömegben nem érvényesülhetnek, váljanak ki onnan ! Azután ha a Szentlélek vezetését elveszítették és keresztyén társaiktól elszakadtak, könnyű dolgotok lesz velük. Ők magukat nem tekintik majd visszaesetteknek, csak az örökkévalóságban nyílik majd fel szemük, de akkor már késő lesz!"

E szavakra hatalmas diadal-üvöltés hangzott fel a pokolban s én megrendülve harmadszor is felébredtem. Most már nem tudtam újra elaludni. Borzasztóan megijedtem a sötétségben megrontásomra kieszelt terv hallatára. Minden világosan kirajzolódott előttem. Felismertem, hogy ez a hazug, ördögi démon ott a pokolban sok igazat mondott felőlem. Igaz: az első szeretetet elveszítettem; a Krisztus megváltottaival való közösségem megszakadt. Keserűséget tápláltam magamban sokakkal szemben. Erőszakos és dicsőséget hajhászó lettem. De ez nem maradhat így tovább. A pokol cselszövései felettem és az Úr Jézus műve felett ne diadalmaskodjanak.
Felismertem, hogy mily borzasztó lenne a pokol erőinek állandó hatalma az életem felett, mily rettentően kérlelhetetlen a számításuk. Megdöbbentően szomorú az én tehetetlenségem, nagyon erősek a bűn kötelékei! Világosan láttam mindezt. Felkiáltottam: "Uram, Jézus, segíts rajtam, mert különben elvesztem ! Kiontott véred érdemében szabadíts meg !" Felkeltem a sötétben és felöltözködtem. Az éjszaka hátralevő részét térdeimen imádkozva töltöttem. Nem volt vesztegetni való időm, tudtam, hogy a pokol hatalmasságai megrontásomra törnek. Három intést kaptam - még egyet aligha várhatok !

A hű Pásztor látta könnyeim, hallotta fohászkodásomat. Újból megbocsátotta minden bűnömet. Békességet leltem a Bárány vérében. Szakítottam minden Istennek nem tetsző törekvéssel és buzgólkodással. Még aznap a hűtlenül elhagyott közösséget újra megkerestem. Eltűnt a szívemből minden keserűség mások iránt - Jézus szeretete lett úrrá bennem. Ebben a szeretetben megpihentem, ebben találtam új erőt. Az ellenség így kárt nem tehet
bennem. Kérem az Urat, hogy tegyen mind tökéletesebbé a szeretetben és tartson meg kegyelmében, hogy holtomig hű maradjak. Egykor majd odafenn, trónja előtt leborulva színről-színre imádhatom majd Őt örökké.
Amen

Értékeld a cikket: 
5
Average: 5 (1 vote)