Fôpapok találkozása

(Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor)

János 18, 12-13; 19-24 Máté 26, 57-66.

Jézus földi szolgálatának egyik utolsó részlete a két fôpapnál: Annásnál és Kajafásnál való látogatása volt. A közöttük lefolyt jelenetekbôl és beszédekbôl világosan kivesszük, hogy a két földi fôpap ez alkalomig nem találkozott a mennyei fôpappal, pedig ô sokszor tanított a zsinagógákban, és a templomban is. Jézus nem tett náluk látogatást soha s csak akkor találkozott velük, mikor megkötözve odavitték.
Az Ótestamentumban sehol nem olvassuk, hogy Isten két fôpapot rendelt volna egyszerre, hanem mindig csak egyet. Jézus idejében azonban kettô volt egyszerre, mert a fôpapi szolgálatot önhatalmúlag családiasan megosztották, lévén Kajafás veje Annásnak. Jellemzô a zsidó egyházi vezetôk akkori lelkületére, hogy Isten szolgálatát nem isteni utasítás, hanem a saját földi érdekeik szerint rendezték el.

Az öregebbik fôpap, Annás "kérdezé Jézust az ô tanítványai
és az ô tudománya felôl". (János 18, 19.) Hogyan feleljen meg az ilyen nagy kérdésre egy rövid kihallgatásban, hogyan mondja el újra mindazokat, melyeket 3 év alatt isteni sorrendben tanított, hogyan ismételje el azt a sok változatos jelenetet, melyet tanítványaival átélt; Jézus el sem kezdi, hanem tanítási rendszerét egy általános vonással jellemzi, azt mondván, hogy ô titkon semmit nem szólott, hanem mindig mindent nyilvánosan és a fôpapot azokhoz utasítja kérdésével, akik az ô nyilvános beszédeit hallgatták.

Jézus válaszából két dolgot tanulunk. Elôször is, hogy ô titokban nem beszélt semmirôl és senkirôl. Ha követni akarjuk Jézust, ebben is követnünk kell. Ez pedig azt jelenti, hogy ha olyan gondolatunk van valakirôl vagy valamirôl, mit az érdekeltek elött nem mondanánk ki, jobb, ha az a gondolat soha el nem hagyja ajkainkat, hanem csak azokon belül marad, mert az ilyen beszéd nem a Szentlélek által van, nem Jézus szerinti, hanem az emberi, hamis titkolódzás raktárából való. Jézus válaszának
másik meglepô tanulsága, hogy a vallási kérdések fôszakértôje, a fôpap még annyit sem tud a Messiás jövetele és személye felôl, mint az egyszerű emberek s ezért Jézus ôt azokhoz utasítja, akiknek ôtôle, a fôpaptól kellene mennyei dolgokban tanulniok. Kiderül, hogy az Ur Jézus idejétôl fogva, az ôt csendesen hallgató, egyszerű emberek többet tudnak Öfelôle, mint a vallásoskodó világ vezetôi, mert ezek méltóságukon alul valónak tartják az alázatos szívű Jézus hallgatását és követését.

Jézus válasza az ott álló pogány katonatiszteknek is feltűnt és rosszindulatából válaszáért arcul is ütötte Jézust. (János 18, 22.) Jézus ezen hatalmi erôszakkal szemben az ô válaszának igazságára hivatkozik s ezért földi életét kiteszi a katona bírálatának, felszólítva ôt, hogy ha válasza nem igaz, bizonyítsa be ezt; ha azonban igaz a válasz akkor nyiltan megkérdi, hogy miért üti ôt. Megtanuljuk ebbôl, hogy a hatalmi erôszakkal szemben életünk tisztaságára és szavaink igazságára hivatkozhatunk csupán. Ha a katona valami
titkosat talált volna Jézus életében, azonnal elôállott volna bizonyságával, sôt valószínűen újra megütötte volna ôt. Bizonyíték hiányában azonban elhallgatott s a kihallgatás ezen része Jézus gyôzelmével bevégzôdött. A nyílt, igaz élet és az errôl való igaz bizonyságtétel legyôzte a felfegyverzett római katonát. Ez volt az elsô összeütközés a római hatalom és Jézus között. Jézus eme gyôzelme kiábrázolta a keresztyénség és a római birodalom közti összes késöbbi harcokat, melyek végülis az Ur Jézus gyôzelmével s a római birodalom elnémulásával végzôdtek.

A fôpap nem fogadta meg Jézus tanácsát és nem kérdezett meg senkit az ô tudománya és tanítványai felôl. Pedig megkérdezhette volna Nikodémust, a fôfarizeust, akinek elmondotta Jézus az ô tudománya egyik legfontosabb részét; megkérdezhette volna Zákeust, a fôvámszedôt, vagy egyet az ezrek közül, akik hallgatták Jézus beszédét és ettek a csodálatos kenyerekbôl; megkérdezhette volna a római századost, akinek szolgája meggyógyult Jézus által; vagy a 38
esztendôs beteget; a meggyógyult vakot; egyet a volt bélpoklosok közül, sôt megkérdezhette volna Lázárt is, aki elmondotta volna, hogy még a halálon is hatalma van Jézusnak. Még sok mindenféle személyt megkérdezhetett volna, de ô ehelyett valami mást tett, amint olvassuk: "elküldé ôt Annás megkötözve Kajafáshoz", vagyis a másik fôpaphoz. (János 18, 24.)

A fôpapnak ezen cselekedetébôl nyilvánvaló, hogy egyáltalában nem ismerte fel látogatóját. Hatalmi gôgjében és képmutató vallásoskodásában nem ismerte meg a mennyei fôpapot, aki pedig az egész ótestamentumi fôpapságot személyes jöveteléig elrendelte, nem vette észbe, hogy az van házában, akinek ô is köszönheti állását. Mivel nem hitt az utolsó prófétának, Keresztelô Jánosnak, ezért nem is sejtette, hogy most a legnagyobb, az igazi áldozati bárány áll elôtte, amint a próféta nevezte: "az Isten Báránya". Vakságában és tudatlanságában azonban egy isteni rendelkezést végzett el: mint utolsó érvényes fôpap, megkötözte az Isten Bárányát.

Ćbrahámról
olvassuk, hogy mikor egyetlen fiát az oltárra tette Isten szavára, megkötözte a fiút és úgy tette fel. Az ótestamentumi oltár négy sarkán négy szarv volt beerôsítve (II. Mózes 27, 2.) s az oltár eme szarvaihoz kötötték az áldozásra szánt állatot. A fél-fôpap elvégezte feladata fél részét: megkötözte Istennek áldozatra szánt Bárányát s a feladat másik részének, a megáldozásnak elvégzésére átadta azt a másik fél-fôpapnak, Kajafásnak.

Ez egész tanácsával felkészülve várta Jézust. Itt sem járt még ez alkalom elôtt Jézus. A fôpapok helyett inkább a betegeket, vakokat, bűnösöket kereste fel, ahol viszont a gôgös fôpapok nem jártak soha. Elôbb hamis tanuk vonultak fel egymásután, de ezek vádaskodását Jézus nem tartotta válaszra méltónak. Minden jelenlevô tudta azt válasz nélkül is, hogy ezek mind hazugságot szólnak. Végül a fôpap feladta az igazi kérdést: "Az élô Istenre kényszerítlek téged, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy-e a Krisztus, az Istennek fia?" (Máté 26, 63.)

Ez is hamis kérdés volt, mert
cselekedeteiben és beszédeiben sokszor nyilvánvalóvá tette Jézus az istenfiúságát, de a kételkedô fôpapnak és tanácsának egy megtoldással adta tudomására e nagy valóságot: "Sôt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az ember Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhôiben." (Máté 26, 64.)
Nemcsak azt erôsítette meg Jézus, hogy az Atyától jött, hanem még két nagy tényt tárt a fôpap és tanácsa elé: 1. hogy újra el fog jönni, mégpedig nem alázatosan, szamárnak hátán, hanem dicsôségében, az égnek felhôiben; 2. hogy addig pedig Istennek hatalmas jobbján fog ülni, része lévén így a mindenség kormányzásában.

Ennél nagyobb bizonyságot még senkinek sem tett Jézus a saját személye felôl, de a gôgös fôpap alázatos tisztelet helyett fölébe vetette magát egész tanácsával együtt s ahelyett, hogy magukat a porba vetették volna, kimondották az ellenkezô szót: "Méltó a halálra."

Az ótestamentumi fôpap tiszte volt, hogy az áldozati álatot megvizsgálja, vajon az ép és elfogadható-e az
isteni rendtartás szerint áldozatra. Kajafás kérdésével és e határozattal elvégezte az Isten Bárányán, amit Annás, a másik fél-fôpap megkezdett, úgyhogy Jézus az utolsó érvényes ótestamentumi fôpapok helybenhagyásával ment az áldozást végrahajtó rómaiak elé megölésra.

Annáshoz hasonlóan, Kajafás sem ismerte fel látogatóját, Isten azonban gondoskodott, hogy ezek még aznap egyéb bizonyságot is nyerjenek. A kereszten szenvedô Jézust azzal csúfolták a fôpapok, hogy nincs hatalma magát megtartani és a keresztrôl leszállani, de alig hagyták abba csúfolódásukat, látniok kellett, hogy a nap elsôtétedett, érezniök kellett, hogy a sziklák megrepedeztek és mikor legközelebb a templomba mentek, meglepetéssel kellett látniok, hogy a szenthely nincs többé elfedve a közönséges nép elôl, mert az azt elzáró kárpit tetejétôl az aljáig kettéhasadt. Még azt is meg kellett érniök, hogy a sírokból kijött, feltámadott halottak megjelentek Jeruzsálemben, bizonyságul, hogy Jézusnak csakugyan van hatalma még a halál felett is.
A kárpit megnyílásával e tudatlan és gôgös fôpapok ideje lejárt. A megrepedt szenthely és a földi papi szolgálat érvényét vesztette. Az új szenthelyet és az új fôpapot így írja le az apostol: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe elôtt megjelenjék érettünk." (Zsidó 9, 24.) "Fôdolog pedig azokra nézve, amiket mondunk az, hogy olyan fôpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, mint a szenthelynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Ur és nem ember épített." (Zsidó 8, 1-2.)

Végül olvassuk el ismét az apostol tanácsát számunkra: "Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, amelyet ô szentelt nekünk új és élô út gyanánt, a kárpit, azaz az ô teste által, és lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettôl." (Zsidó 10, 19-22.)

Értékeld a cikket: 
No votes yet